Language 

Üzenet közül Medjugorje

Drága gyermekek! Ma Fiamat, Jézust hozom, hogy békéjét és áldását adja nektek. Gyermekeim, arra hívlak mindnyájatokat, hogy éljétek meg és tegyetek tanúságot, azokról a kegyelmekről és ajándékokról, amelyeket kaptatok. Ne féljetek! Imádkozzatok, hogy a Szentlélek erőt adjon nektek, hogy örömteli tanúk, a béke és remény emberei legyetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
A Szűzanya Jakov Čolonak 1988. szeptember 12-i utolsó minden napos jelenésekor azt mondta, ezentúl évente egyszer fog megjelenni neki, december 25-én, karácsonykor. Így történt ebben az évben is. A jelenés 14:07-kor kezdődött és 10 percig tartott. Ezután Jakov a következőket mondta:
Drága gyermekek! Ma, ezen a kegyelmi napon, arra hívlak benneteket, hogy a hit ajándékát kérjétek az Úrtól. Gyermekeim, döntsetek Isten mellett, és kezdjétek élni és hinni mindazt, amire Isten hív benneteket. Hinni, gyermekeim azt jelenti, hogy életeteket Isten kezébe adjátok, az Úr kezébe, aki teremtett és mérhetetlenül szeret benneteket. Ne csak szavakkal legyetek hívők, hanem hitetekről tetteitekkel és személyes példátokkal tegyetek tanúságot. Úgy beszélgessetek Istennel, mint édesapátokkal. Nyissátok meg és adjátok neki szíveteket és meglátjátok, hogyan változik szívetek és hogyan csodáljátok majd Isten tetteit az életetekben. Gyermekeim, Isten nélkül nincs élet, ezért, mint édesanyátok közbenjárok és kérem Fiamat, hogy újítsa meg szíveteket, és életeteket töltse be mérhetetlen szeretetével. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Édesanyátokként fordulok hozzátok, az igazak anyjaként, azok édesanyjaként, akik szeretnek és szenvednek, a szentek édesanyjaként. Gyermekeim, ti is szentekké válhattok, ez tőletek függ. Azok a szentek, akik mérhetetlenül szeretik a Mennyei Atyát, azok, akik mindenekfelett szeretik Őt. Ezért, gyermekeim törekedjetek mindig jobbá lenni. Ha törekedtek jobbá válni, akkor szentek lehettek, még ha nem is gondoljátok ezt magatokról. Ha azt gondoljátok, hogy jók vagytok, nem vagytok alázatosak és a gőg távol tart benneteket a szentségtől. Ebben a békétlen világban, amely tele van fenyegetettséggel, szeretetem apostolai, imában és irgalommal kellene kitárnotok kezeteket. Gyermekeim, nekem pedig ajándékozzatok rózsafüzért, rózsákat, amelyeket annyira szeretek. Az én rózsáim, a ti szívből mondott, és nemcsak szájjal elmondott imáitok. Az én rózsáim a ti imáitok, hitetek és szeretetetek cselekedetei. Amikor a Fiam még kicsi volt azt mondta, hogy számos gyermekem lesz és sok rózsát fognak hozni nekem. Nem értettem őt. Most már tudom, hogy ti vagytok ezek a gyermekek, akik rózsát hoztok nekem, amikor mindenekfelett szeretitek Fiamat, amikor szívvel imádkoztok, amikor a legszegényebbeknek segítetek. Ezek az én rózsáim. Ez a hit, amely az életben mindent szeretetből tesz, nem ismeri a gőgöt, és mindig kész a megbocsátásra, sohasem ítélkezik, és mindig megpróbálja megérteni a testvért. Ezért, szeretetem apostolai imádkozzatok azokért, akik nem tudnak szeretni, akik nem szeretnek benneteket, akik rosszat tettek nektek, azokért, akik még nem ismerték meg Fiam szeretetét. Gyermekeim, ezt kérem tőletek, mert jegyezzétek meg, imádkozni azt jelenti szeretni és megbocsátani. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben imádságra hívlak benneteket. Gyermekeim, imádkozzatok és keressétek a békét. Ő, aki azért jött erre a földre, hogy békéjét adja nektek, függetlenül attól, hogy kik és mik vagytok, Ő, a Fiam, a ti testvéretek rajtam keresztül a megtérésre hív benneteket, mert Isten nélkül nincs jövőtök, sem örök életetek. Ezért, higgyetek és imádkozzatok és éljetek kegyelemben, várakozva a vele való személyes találkozásra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek, benneteket nézve, akik körém, édesanyátok köré gyűltök, sok tiszta lelket látok, sok gyermekemet, akik szeretetet és vigasztalást keresnek, de senki sem nyújt számukra. Látom azokat is, akik rosszat tesznek, mert nincs jó példa előttük, akik nem ismerték meg Fiamat. A jó, amely csendes, de a tiszta lelkek által terjed, az az erő, amely fenntartja ezt a világot. Sok a bűn, de van szeretet is. Fiam engem küld hozzátok, édesanyát, ugyanazt az édesanyát mindnyájatokhoz, hogy megtanítsalak benneteket szeretni, hogy megértsétek, testvérek vagytok. Segíteni szeretnék nektek. Szeretetem apostolai, elég a hit és a szeretet élő vágya és Fiam elfogadja azt. De méltónak, jóakaratúnak és nyitott szívűnek kell lennetek. Fiam belép a nyitott szívekbe. Én, édesanyaként azt szeretném, hogy mind jobban megismerjétek Fiamat, az Istentől született Istent, hogy megismerjétek szeretetének nagyságát, amelyre oly szükségetek van. Ő magára vette bűneiteket, megváltást hozott számotokra, de viszonzásul azt kéri, hogy szeressétek egymást. Az én Fiam a szeretet. Ő minden embert szeret megkülönböztetés nélkül, minden embert minden országból és minden népből. Gyermekeim, ha megélnétek Fiam szeretetét, akkor az Ő országa már itt lenne a földön. Ezért, szeretetem apostolai imádkozzatok, imádkozzatok, hogy Fiam és az Ő szeretete mind közelebb kerüljön hozzátok, hogy a szeretet példaképei lehessetek és segítsetek mindazoknak, akik még nem ismerték meg Fiamat. Sohase felejtsétek el, hogy Fiam az egy és háromságos Isten szeret benneteket. Szeressétek és imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek imádság ebben a kegyelmi időben. Mindnyájatoknak van gondja, nyomorúsága, szenvedése, nyugtalansága. A szentek legyenek számotokra példa és buzdítás a szentségre, Isten közel lesz hozzátok és ti a személyes megtérés által megújultok a keresésben. A hit lesz a reményetek  és öröm fog uralkodni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott a szívetek és mindig kész az irgalomra és a megbocsájtásra. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjátok fel Fiam szerint élve életetek minden pillanatát és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a lemondásban, a böjtben és az imádságban mindazokért, akik kísértést szenvednek, és nektek testvéreitek. Különös módon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a papokért és minden megszenteltért, hogy még forróbban szeressék Jézust, hogy a Szentlélek örömmel töltse be szívüket, hogy tanúságot tegyenek a Mennyről és a mennyei titkokról. Sok lélek bűnben él, mert nincsenek, akik áldozatot hozzanak és imádkozzanak megtérésükért. Én veletek vagyok és imádkozom értetek, hogy szívetek örömmel teli legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ki tudna nálam jobban szólni Fiam szeretetéről és fájdalmáról?! Vele éltem, vele szenvedtem. Földi életemben megtapasztaltam a fájdalmat, mert édesanya voltam. Fiam szerette a Mennyei Atya, az igaz Isten gondolatait és műveit. És ahogyan mondta nekem, azért jött, hogy megváltson benneteket. Én elrejtettem saját fájdalmamat a szeretet által, de nektek gyermekeim, számos kérdésetek van. Nem értitek a szenvedést. Nem értitek, hogy Isten szeretetén keresztül kell elfogadnotok és elviselnetek a fájdalmakat. Minden emberi lény kisebb vagy nagyobb mértékben meg fogja tapasztalni azt. De lelki békével és a kegyelem állapotában van remény. Ez az én Fiam, Isten, Istentől született. Szavai az örök élet magvai. A jó lelkekben elvetve bőséges termést hoz. Fiam szenvedett, mert magára vette bűneiteket. Ezért ti, gyermekeim, szeretetem apostolai, ti, akik szenvedtek, tudjátok, hogy fájdalmaitok fénnyé és dicsőséggé fognak válni. Gyermekeim, míg fájdalmakat éltek át, míg szenvedtek, a menny belép hozzátok, és ti egy kis mennyet és sok reményt ajándékoztok a körülöttetek élők számára. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek, a Mennyei Atya akaratából vagyok itt veletek, annak édesanyjaként, aki szeret benneteket. Itt vagyok veletek, hogy segítsek nektek megismerni és követni Őt. Fiam itt hagyta lábnyomait, hogy nektek könnyebb legyen követni Őt. Ne féljetek. Ne legyetek bizonytalanok, én veletek vagyok. Ne bátortalanodjatok el, mert sok imára és áldozatra van szükség azokért, akik nem imádkoznak, nem szeretnek és nem ismerik Fiamat. Segítsetek nekik, testvéreiteket látva bennük. Szeretetem apostolai, halljátok meg magatokban a hangomat, érezzétek édesanyai szeretetemet. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok cselekedve, imádkozzatok ajándékozva, imádkozzatok szeretettel, imádkozzatok munkával és gondolattal Fiam nevében. Minél több szeretetet adtok, annál többet fogtok kapni. A szeretetből fakadó szeretet megvilágosítja a világot. A megváltás szeretet, és a szeretet végtelen. Amikor majd Fiam újra eljön a földre, szeretetet fog keresni a szívetekben. Gyermekeim, sok szeretetcselekedetet vitt végbe értetek. Arra tanítalak benneteket, hogy ezeket lássátok, megértsétek és megköszönjétek azzal, hogy szeretitek Őt, és mindig újból megbocsátotok felebarátaitoknak, mert Fiamat szeretni azt jelenti: megbocsátani. Fiamat nem szeretitek, ha nem tudtok megbocsátani, ha nem próbáljátok megérteni felebarátaitokat, ha ítélkeztek. Gyermekeim, mit ér az ima, ha nem szerettek és nem tudtok megbocsátani? Köszönöm nektek.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws