Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'el'

Total found: 128
Drága gyermekeim, ma úgy hívlak benneteket imádkozni, mint soha. Legyen az életetek teljes egészében imádság. Szeretet nélkül nem lehet imádkozni. Ezért ma arra hívlak meg titeket, hogy mindenekelôtt szeressétek Istent, életetek teremtôjét, akkor mindenkiben felismeritek és szeretitek majd úgy, ahogy ô szeret benneteket. Drága gyermekek, kegyelem, hogy veletek vagyok, ezért saját érdeketekben fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Szeretlek titeket, és azért vagyok veletek, hogy tanítsalak és vezesselek titeket a megtérés és önmegtagadás új életében. Csak így fogjátok fölfedezni Istent, és mindazt, ami most távol van tôletek. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok! Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy komolyan fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Ezek azok a napok, amikor döntenetek kell Isten mellett, a béke mellett, és a jó mellett, hogy minden gyûlölet és féltékenység eltûnjön életetekbôl és gondolataitokból, egyedül Isten és a felebarát szeretete lakozzék bennetek. Így és csakis így lesztek képesek felismerni az idôk jeleit. Veletek vagyok, és új kor felé vezetlek titeket, amelyet Isten kegyelemként ad, hogy még jobban megismerjétek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak mindnyájatokat, hogy ébresszétek föl szívetekben a szeretetet. Menjetek ki a természetbe, nézzétek, miként ébredezik, és ez segíteni fog abban, hogy kitárjátok szíveteket a teremtô Isten elôtt. Azt kívánom, hogy ébresszétek föl a szeretetet családotokban, hogy ott, ahol békétlenség és gyûlölet volt, szeretet uralkodjék. Ha szeretet van a szívetekben, akkor imádság is van. És ne feledjétek el, drága gyermekek: veletek vagyok, és imáimmal segítelek benneteket, hogy Isten erôt adjon ahhoz, hogy szeressetek. Anyai szeretetemmel áldalak meg és szeretlek titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, köszönöm imáitokat és a szeretetet, amit irántam tanúsítotok. Határozzátok el, hogy szándékaimért imádkoztok. Drága gyermekek, végezzetek kilencedeket, fölajánlva önmagatokat ott, ahol leginkább érzitek megkötözöttségeteket. Azt kívánom, hogy életetek hozzám kötôdjék. Édesanyátok vagyok, és szeretném, kicsinyeim, ha a sátán nem tévesztene meg, mert tévútra szeretne vinni titeket. De nem teheti meg, ha nem engeditek meg neki. Ezért, kicsinyeim, újítsátok meg az imádságot a szívetekben, akkor megértitek hívásomat és erôs vágyamat a segítésetekre. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekek, éveken át hívtalak benneteket imára és annak megvalósítására, amit mondok, de csak egy kicsit éltek üzeneteim szerint. Beszéltek, de nem valósítjátok meg, ezért tart ilyen sokáig a háború, kicsinyeim. Hívlak titeket, hogy nyíljatok ki Isten felé, és éljetek szívetekben vele együtt; tegyétek a jót és tegyetek tanúságot üzeneteimrôl. Szeretlek benneteket, és szeretnélek megoltalmazni minden rossztól. De ti ezt nem akarjátok! Drága gyermekek, nem segíthetek, ha nem éltek Isten parancsai szerint, ha nem élitek a Szentmisét, ha nem vetitek el a bûnt. Hívlak titeket, hogy legyetek a szeretet és a jóság apostolai. Ebben a békétlen világban tegyetek tanúságot Istenrôl, Isten szeretetérôl, és ô meg fog áldani benneteket, és meg fogja adni mindazt, amit kértek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma veletek örülök, és hívlak benneteket, hogy nyíljatok meg elôttem, és váljatok eszközzé kezemben a világ üdvösségéért. Azt kívánom kicsinyeim, hogy ti mindnyájan, akik megéreztétek a szentség illatát üzeneteimen keresztül, vigyétek el erre az Istenre, Isten szeretetére kiéhezett világra. Köszönöm mindnyájatoknak, hogy ilyen sokan követtetek, és megáldalak benneteket anyai áldásommal. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, határozzátok el, hogy imádkoztok szándékomért. Kicsinyeim, mindnyájatokat hívlak, hogy segítsetek terveim megvalósításában ezen az egyházközségen keresztül. Most különleges módon hívlak kicsinyeim: döntsetek amellett, hogy a szentség útján jártok. Csak így lehettek közel hozzám. Szeretlek titeket, és arra vágyom, hogy valamennyiôtöket magammal vigyelek a Paradicsomba. Ám ha nem imádkoztok, nem vagytok alázatosak, nem engedelmeskedtek az üzeneteimnek, nem segíthetek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, szívem örül, hogy itt látlak mindnyájatokat! Megáldalak benneteket, és arra hívlak valamennyiôtöket, határozzátok el, hogy az üzeneteim szerint éltek. Kicsinyeim, én Jézushoz szeretnélek vezetni benneteket mind, mert ô a ti üdvösségetek. Ezért, kicsinyeim, minél többet imádkoztok, annál inkább hozzám és Fiamhoz, Jézushoz tartoztok. Áldásommal megáldalak mindnyájatokat, és köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy türelemmel határozzátok el, hogy idôt szántok az imádságra. Kicsinyeim, nem mondhatjátok, hogy hozzám tartoztok, hogy üzeneteim révén megtérést éltetek át, ha nem vagytok készek arra, hogy Istennek minden nap adjatok idôt. Közel vagyok hozzátok, és megáldalak benneteket mind! Kicsinyeim, ne feledjétek, ha nem imádkoztok, nem vagytok közel sem hozzám, sem a Szentlélekhez, aki a szentség útján vezet titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma újra az imádságra hívlak benneteket, mert csak az imában érthetitek meg idejövetelemet. A Szentlélek az imában megvilágosít benneteket, hogy megértsétek, meg kell térnetek. Kicsinyeim, szeretnélek nagyon szép csokorrá tenni titeket az örökkévalóságra. Ti azonban nem fogadjátok el a megtérés, az üdvösség útját, amelyet jelenéseimen keresztül kínálok nektek. Kicsinyeim, imádkozzatok, térjetek meg szívbôl, és közeledjetek hozzám. Múlja felül a jó a rosszat! Szeretlek és megáldalak benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy mindnyájan kezdjétek el újra Istent szeretni elsôként, aki mindnyájatokat üdvözített és megváltott; azután pedig szeressétek a körülöttetek élô testvéreket. Szeretet nélkül, kicsinyeim, nem növekedhettek az életszentségben, és nem vihettek végbe jócselekedeteket. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok szüntelen, hogy Isten felfedje nektek szeretetét. Mindnyájatokat meghívtalak, hogy egyesüljetek velem és szeressetek. Még ma is veletek vagyok, és hívlak titeket, fedezzétek fel a szeretetet szívetekben és családotokban. Szeretnetek kell ahhoz, hogy Isten szívetekben lakhasson. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, hívlak benneteket, hogy újra határozzátok el, hogy Istent szeretitek mindenek fölött. Ebben az idôben, amikor a fogyasztási láz miatt az emberek elfelejtik, mit is jelent szeretni és az igazi értékeket becsülni, ismét kérlek titeket, kicsinyeim, hogy helyezzétek Istent az elsô helyre életetekben. A sátán ne vonzzon benneteket anyagi dolgokkal, hanem ellenkezôleg, kicsinyeim, döntsetek Isten mellett, aki szabadság és szeretet. Válasszátok az életet, ne pedig a lélek halálát. Kicsinyeim, ebben az idôben, amikor a szenvedéstörténetrôl és Jézus haláláról elmélkedtek, arra hívlak, hogy döntsetek az élet mellett, amely újra kivirágzik a Feltámadással, és életetek ma újuljon meg a megtérés által, amely az örök életre vezet titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy életeteket kapcsoljátok a teremtô Istenhez, mert életeteknek csak így lesz értelme, és így majd megértitek, hogy Isten szeretet. Isten szeretetbôl küld hozzátok, hogy segítsek nektek megérteni: Nélküle nincs sem jövô, sem öröm, és fôleg nincs örök üdvösség. Kicsinyeim, hívlak benneteket, hogy hagyjatok fel a bûnnel, és mindenkor fogadjátok el az imát, hogy általa felismerjétek, hogy általa felismerhessétek életetek jelenôségét. Isten annak adja oda magát, aki Ôt keresi. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma különleges módon vagyok veletek, és anyai békeáldásomat hozom el nektek. Imádkozom, és közbenjárok értetek Istennél, hogy megértsétek: mindnyájan a béke hordozói vagytok. Nem kaphatjátok meg a békét, ha szívetek nincs békében Istennel. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert az ima a béke alapja. Nyissátok meg a szíveteket, és adjatok idôt Istennek, hogy a barátotok lehessen. Amikor igazi barátság szövôdik Istennel, azt semmiféle vihar nem képes lerombolni. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma is veletek örvendezek, és a jóra szólítlak titeket. Szeretném, ha mindegyikôtök elgondolkodna, békét hordozna a szívében, és azt mondaná: Istent akarom az elsô helyre tenni életemben. Kicsinyeim, ezen az úton mindegyiketek szentté válik. Mondjátok el mindenkinek, gyermekeim, hogy: 'jót akarok neked', és az jósággal fog válaszolni, és jóság költözik minden ember szívébe. Ma este a Fiam jóságát hozom nektek, aki életét adta azért, hogy megmentsen benneteket. Ezért örvendezzetek, kicsinyeim, és nyújtsátok ki kezeteket Jézus felé, aki egyedül csak jóság. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, e karácsonyi örömben az én áldásommal kívánlak megáldani benneteket. Egy különös módon a kis Jézus áldását adom nektek, kicsinyeim. Töltsön el Ô titeket az Ô békéjével. Ma, gyermekeim, nincs békesség bennetek, de sóvárogtok utána. Ezért van az, hogy ezen a napon Fiammal, Jézussal együtt arra szólítlak titeket, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert ima nélkül nem lesz sem örömötök, sem békétek, sem jövôtök. Sóvárogjátok és keressétek a békét, mert Isten az igazi béke. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, újból imádkozni hívlak benneteket. Nem hivatkozhattok mentségként a sok munkára, mert a természet még mélyen alszik. Nyissátok meg magatokat az imádságban. Újítsátok fel az imát családjaitokban. Tegyétek a Szentírást jól látható helyre otthon, olvassátok, gondolkodjatok el fölötte, és tanuljátok meg, hogyan szereti Isten az Ô népét. Szeretete a mostani idôkben is megmutatkozik, mert Ô küld engem, hogy az üdvözülés ösvényére vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is arra szólítlak benneteket, hogy térjetek meg. Túl sokat foglalkoztatnak titeket az anyagi dolgok, és túl keveset a lelkiek. Nyissátok meg szíveteket, és kezdjetek újra többet munkálkodni személyes megtéréseteken. Minden nap döntsétek el, hogy idôt szenteltek Istennek és az imádságnak, amíg az imádság Istennel való örömteli találkozássá nem válik számotokra. Csak ezen az úton találjátok meg életetek értelmét, és örömmel elmélkedtek majd az örök életrôl. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ne feledjétek, hogy itt a földön az örökkévalóságba vezetô úton vagytok, és hogy a ti otthonotok a Mennyben van. Ezért, kicsinyeim, legyetek nyitottak Isten szeretetére, és forduljatok el az önzéstôl és a bûntôl. Egyedül az legyen számotokra öröm, amikor a mindennapi imádságban Istenre találtok. Ezért használjátok fel jól ezt az idôt, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert az imádságban és az imádság által Isten közel van hozzátok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim! Ma, amikor az Ég különös módon közel van hozzátok, imára szólítlak benneteket, hogy az imádság által Istent helyezzétek mindenek elébe. Kicsinyeim, ma a közel vagyok hozzátok, és anyai áldásommal megáldalak titeket: legyen bennetek erô és szeretet, hogy mindenkinek, akivel földi életetekben találkoztok, át tudjátok adni Isten szeretetét. Veletek örvendezek, és el akarom mondani nektek, hogy Slavko testvéretek megszületett a Mennyben, és közbenjár értetek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws