Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'fel'

Total found: 48
Drága gyermekeim, ma arra szólítlak benneteket, hogy készüljetek fel Jézus érkezésére. Különleges módon készítsétek fel a szíveteket. Legyen a szentgyónás az elsô lépés megtérésetek útján, és aztán, gyermekeim, döntsetek az életszentség mellett. Megtérésetek és a szentség melletti döntésetek ma történjen, és ne holnap. Kis gyermekeim, az üdvösség útjára hívlak valamennyiôtöket, és meg akarom mutatni nektek a Mennybe vezetô utat. Ezért legyetek az enyémek, kicsinyeim, és velem az életszentség mellett döntsetek. Vegyétek komolyan, gyermekeim, az imádságot, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, újból imádkozni hívlak benneteket. Nem hivatkozhattok mentségként a sok munkára, mert a természet még mélyen alszik. Nyissátok meg magatokat az imádságban. Újítsátok fel az imát családjaitokban. Tegyétek a Szentírást jól látható helyre otthon, olvassátok, gondolkodjatok el fölötte, és tanuljátok meg, hogyan szereti Isten az Ô népét. Szeretete a mostani idôkben is megmutatkozik, mert Ô küld engem, hogy az üdvözülés ösvényére vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is arra szólítlak benneteket, hogy dicsôítsétek a természet színeiben megnyilvánuló Teremtô Istent, aki a legkisebb virág által is az Ô szépségérôl és annak a szeretetnek a mélységérôl szól hozzátok, amellyel megteremtett titeket. Úgy folyjon az imádság szívetekbôl, kicsinyeim, mint a friss víz a forrásból. A búzamezôk szóljanak nektek Istennek minden teremtményével szembeni könyörületességérôl. Újítsátok fel ezért a hálaadó imádságot mindenért, amit Ô nektek ad. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma ismét arra szólítalak benneteket, hogy legyetek békém hordozói. Különös módon most, amikor azt mondják, Isten messze van, valójában még sohasem volt közelebb hozzátok. Kérlek titeket, hogy a Szentírást olvasva, újítsátok fel az imát családjaitokban, és érezzétek az Istennel való találkozás örömét, aki végtelenül szereti teremtményeit. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ébredjetek fel a hitetlenség és a bûn álmából, mert ez a kegyelem ideje, amit Isten ad nektek. Használjátok fel ezt az idôt, és keressétek Istennél a szíveteket gyógyító kegyelmet, hogy Istent és az embert a szívetekkel tudjátok látni. Imádkozzatok különösen azokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét, és életetekkel úgy tanúskodjatok, hogy ôk is megismerhessék Istent és az Ô mérhetetlen szeretetét. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim! Imádkozzatok, és használjátok fel jól az idôt, mert ez a kegyelem ideje. Én veletek vagyok, és minden egyesért közületek közbejárok Istennél, hogy nyíljon meg szívetek Isten és az Ô szeretete elôtt. Gyermekeim, szünet nélkül imádkozzatok, amíg az imádság örömmé nem válik számotokra. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ne feledjétek, hogy itt a földön az örökkévalóságba vezetô úton vagytok, és hogy a ti otthonotok a Mennyben van. Ezért, kicsinyeim, legyetek nyitottak Isten szeretetére, és forduljatok el az önzéstôl és a bûntôl. Egyedül az legyen számotokra öröm, amikor a mindennapi imádságban Istenre találtok. Ezért használjátok fel jól ezt az idôt, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert az imádságban és az imádság által Isten közel van hozzátok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma arra szólítalak benneteket, hogy nyissátok meg magatokat az imádságnak. Váljék az imádság örömmé számotokra. Újítsátok fel az imádkozást családjaitokban, és hozzatok létre imacsoportokat. Így megtapasztaljátok az ima és az együttlét örömét. Mindazok szíve, akik imádkoznak és imacsoportokhoz tartoznak, megnyílik Isten akarata elôtt, és örömmel telten tanúskodnak Isten szeretetérôl. Én veletek vagyok, mindnyájatokat a szívemben hordozlak, és anyai áldásomat adom rátok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ez most a kegyelem ideje. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, amíg fel nem fogjátok Isten mindegyikôtökre sugárzó szeretetét. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is arra szólítalak benneteket, hogy nyíljatok meg az imádság számára. Kicsinyeim, olyan korban éltek, amelyben Isten nagy kegyelmekben részesít titeket, de ti nem tudjátok, hogyan használjátok fel jól azokat. Minden mással el vagytok foglalva, a legkevésbé a lélekkel és a lelki élettel törôdtök. Ébredjetek fel lelketek fáradt álmából, és minden erôtökkel mondjatok igent Istenre. Döntsetek a megtérés és az életszentség mellett. Én veletek vagyok, gyermekeim, és felszólítlak titeket: törekedjetek arra, hogy lelketek és minden cselekedetetek tökéletes legyen. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim! A kegyelemnek ezen idejében arra szólítlak benneteket, hogy személyes imádságaitok révén még közelebb jöjjetek Istenhez. Használjátok ki jól a pihenôidôt, lelketeket és szemeiteket Istenben pihentessétek. Találjatok békét a természetben, és fel fogjátok fedezni a Teremtô Istent, akinek köszönetet tudtok mondani minden teremtményért; ekkor öröm tölti el majd a szíveteket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, a kegyelemnek ezen idejében újból imádkozni hívlak benneteket. Kicsinyeim, imádkozzatok, és készítsétek fel szíveteket a Béke Királyának eljövetelére, hogy áldásával békét adhasson az egész világnak. Békétlenség lett az úr a szívekben, és gyûlölet uralkodik a világban. Ezért ti, akik élitek üzeneteimet, legyetek fény és kinyújtott karok a hitetlen világ felé, hogy mindenki megismerhesse a Szeretet Istenét. Ne feledjétek, gyermekeim, én veletek vagyok, és mindnyájatokat megáldalak. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is veletek vagyok az imában, hogy erôsebb hitet nyerjetek Istentôl. Gyermekeim, a hitetek csekély, és még csak fel sem tudjátok fogni, mennyire az, mégsem akarjátok Istentôl kérni a hit ajándékát. Azért vagyok veletek, kicsinyeim, hogy segítsek nektek megérteni és valóra váltani az üzeneteimet. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert csak a hitben és az ima által talál békére lelketek, a világ pedig örömet lel az Istennel való együttlétben. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is a megtérésre szólítalak titeket. A szent gyónásban nyissátok meg szíveteket Isten elôtt, kicsinyeim, és készítsétek fel a lelketeket, hogy a kis Jézus újra megszülethessen a szívetekben. Hagyjátok, hogy Ô átalakítson, és a béke meg az öröm útján vezessen benneteket. Gyermekeim, döntsetek az imádság mellett. Különösen most, a kegyelemnek ezen idejében, bár sóvárogná az imádságot a szívetek. Én közel vagyok hozzátok, és valamennyiôtökért közbenjárok Istennél. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek! Nyissátok ki szíveteket az Isteni Irgalom felé ebben a bőjti időben. A Mennyei Atya szeretné megszabadítani mindegyikőtöket a bűn rabságából. Ezért kicsinyeim, használjátok fel ezt az időt és az Istennel való találkozást a gyónásban, hagyjátok el a bűnt és döntsetek az életszentség mellett. Jézus iránti szeretetből tegyétek meg ezt, aki vérével váltott meg benneteket mind hogy boldogságban és békében éljetek. Kicsinyeim, ne feledjétek: szabadságtok a gyengeségetek is, ezért kövessétek kellő komolysággal üzeneteimet. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek, Isten szeretete még ebben a nehéz idöben is elküld engem közétek. Kicsinyeim, ne féljenek: veletek vagyok. Teljes bizalommal ajándékozzátok nekem szíveteket, hogy segíthessek felismerni ezeknek az idöknek a jeleit, amelyben éltek. Segíteni fogok nektek, hogy megismertétek Fiam szeretetét. Gyözedelmeskedni fogok általatok. Köszönöm nektek.
Mirjana látnok elmondása szerint a Szözanya minden jelenlévöt megáldott, megáldotta a szentelményeket és imára szólított fel a papokért és kihangsúlyozta a papi áldás fontosságát e szavakkal: „Amikor a papok megáldanak benneteket, az én Fiam áld meg titeket.”
Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenésen a Gospa rábízta a tizedik titkot és azt mondta, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig minden év március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez eddig minden évben. Több ezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzér imára. A jelenés 13:52-kor kezdődött és 13:58-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy teljes bizalommal és örömmel áldjátok az Úr nevét és napról napra szívből adjatok hálát neki nagy szeretetéért. Fiam szeretete által, amelyet a kereszttel megmutatott, lehetővé tette, hogy minden meg legyen nektek bocsátva, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, elrejtőznötök és, hogy félelemből ne nyissátok ki szívetek ajtaját Fiam előtt. Ellenkezőleg, gyermekeim, engesztelődjetek ki a Mennyei Atyával, hogy úgy szerethessétek meg önmagatokat, mint ahogy Fiam szeret benneteket. Ha majd megszeretitek önmagatokat, akkor szeretni fogjátok a többi embert is és meglátjátok bennük Fiamat, és megismeritek szeretetének nagyságát. Hitben éljetek! Fiam általam készít fel benneteket azokra a művekre, amelyeket általatok akar véghezvinni és amelyek által, meg akar dicsőülni. Adjatok hálát neki! Különösen mondjatok köszönetet a pásztorokért, közbenjáróitokért a Mennyei Atyával való kiengesztelődésben. Én köszönetet mondok nektek, gyermekeimnek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Szeplőtelen szívem vérzik, látva titeket a bűnben és bűnös szokásaitokban. Arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza Istenhez és az imához, hogy jó legyen számotokra a földön. Isten általam hív benneteket, hogy szívetek remény és öröm legyen mindazok számára, akik távol vannak. Hívásom legyen gyógyír a léleknek és a szívnek, hogy dicsőíthessétek a Teremtő Istent, aki szeret és az örökkévalóságra hív benneteket. Gyermekeim, az élet rövid, ezt az időt arra  használjátok fel, hogy jót tesztek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott a szívetek és mindig kész az irgalomra és a megbocsájtásra. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjátok fel Fiam szerint élve életetek minden pillanatát és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek, szavaim egyszerűek, de tele vannak édesanyai szeretettel és gondoskodással. Gyermekeim, egyre jobban feltornyosulnak felettetek a sötétség és a megtévesztés árnyai, én pedig fényre és igazságra hívlak titeket – Fiamhoz hívlak benneteket. Csak Ő tudja átformálni a kétségbeesést és a szenvedést békességgé és derűvé, csak Ő tud reményt adni a legmélyebb fájdalmakban. Fiam a világ élete. Minél jobban megismeritek, mindinkább közelebb kerültök hozzá, annál jobban fogjátok szeretni, mert Fiam a szeretetet. A szeretet megváltoztat mindent, széppé teszi azt is, amit a szeretetlenség jelentéktelenné tesz. Ezért újra mondom nektek, hogy nagyon kell szeretnetek, ha lélekben növekedni szeretnétek. Szeretetem apostolai, tudom, hogy nem mindig könnyű, de gyermekeim a fájdalmas utak vezetnek a lelki növekedéshez, a hithez és Fiamhoz. Gyermekeim, imádkozzatok és gondoljatok Fiamra. A nap minden pillanatában emeljétek fel lelketeket hozzá, én pedig, a legszebb kert virágaiként gyűjtöm össze imáitokat, és Fiamnak ajándékozom. Legyetek szeretetem igaz apostolai, terjesszétek mindenkinek Fiam szeretetét, legyetek a legszebb virágok kertje. Imáitokkal segítsetek pásztoraitoknak, hogy minden ember felé szeretettel telt lelki atyák legyenek. Köszönöm nektek.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws