Üzenet közül Medjugorje containing 'jeleit'
Total found: 4 “Drága gyermekeim, ma arra hívlak benneteket, hogy komolyan fogadjátok el és valósítsátok meg üzeneteimet. Ezek azok a napok, amikor döntenetek kell Isten mellett, a béke mellett, és a jó mellett, hogy minden gyûlölet és féltékenység eltûnjön életetekbôl és gondolataitokból, egyedül Isten és a felebarát szeretete lakozzék bennetek. Így és csakis így lesztek képesek felismerni az idôk jeleit. Veletek vagyok, és új kor felé vezetlek titeket, amelyet Isten kegyelemként ad, hogy még jobban megismerjétek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat! ”
“Drága gyermekeim, szeretném, ha megértenétek, hogy én az édesanyátok vagyok. Szeretnélek segíteni, és az imádságra hívni benneteket, mert csak az ima által tudjátok megérteni, elfogadni és megvalósítani az életetekben üzeneteimet. Olvassátok a Szentírást, éljétek meg, imádkozzatok, hogy képesek legyetek megérteni az idôk jeleit. Különleges idôt élünk most. Ezért veletek vagyok, hogy közelebb hozzalak benneteket szívemhez és Fiam, Jézus szívéhez. Drága kicsinyeim, azt kívánom, hogy a világosság gyermekei legyetek, nem pedig a sötétségé. Ezért éljetek a szerint, amit mondok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat! ”
“Drága Gyermekek, Isten szeretete még ebben a nehéz idöben is elküld engem közétek. Kicsinyeim, ne féljenek: veletek vagyok. Teljes bizalommal ajándékozzátok nekem szíveteket, hogy segíthessek felismerni ezeknek az idöknek a jeleit, amelyben éltek. Segíteni fogok nektek, hogy megismertétek Fiam szeretetét. Gyözedelmeskedni fogok általatok. Köszönöm nektek. ”
Mirjana látnok elmondása szerint a Szözanya minden jelenlévöt megáldott, megáldotta a szentelményeket és imára szólított fel a papokért és kihangsúlyozta a papi áldás fontosságát e szavakkal: „Amikor a papok megáldanak benneteket, az én Fiam áld meg titeket.”
“Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. Gyermekeim, Isten tudja, mennyire válaszoltatok hívásomra. Én hívlak benneteket: Nincs késő, döntsetek a szentség és az Istennel való élet mellett, kegyelemben és békében! Isten meg fog áldani benneteket és százszorosat ad, ha Benne bíztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. ”
To compare Medjugorje messages with another language versions choose