Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'ne'

Total found: 108
Drága gyermekeim, ma újból imára hívlak mindnyájatokat. Csak az ima segítségével változik meg szívetek, lesz jobbá, és fogékonyabbá Isten Igéjére. Kis gyermekeim, ne hagyjátok, hogy a sátán elragadjon benneteket, és azt tegyen veletek, amit akar. Legyetek felelôsségteljesek, és eltökéltek, és minden napot Istennek szenteljetek az imádságban. A szentmise ne szokás legyen számotokra, gyermekeim, hanem élet. Ha a szentmisét naponta megélitek, érezni fogjátok az életszentség utáni vágyat, és növekedni fogtok a szentségben. Én közeletekben vagyok, és közületek minden egyesért közbenjárok Istennél, hogy adjon erôt nektek szívetek megváltoztatásához. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma arra szólítlak benneteket, hogy az imádság által nyissátok meg magatokat Istennek, amint egy virág megnyílik a reggeli nap sugaraiban. Kicsinyeim, ne féljetek. Én veletek vagyok, és közbenjárok közületek minden egyesért Isten elôtt, hogy a szívetek részesüljön a megtérés ajándékában. Csak ezen az úton értitek meg, gyermekeim, a mostani idôk kegyelmét, és válik Isten közelibbé számotokra. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma arra szólítlak benneteket, hogy atyáitok hitét élve tanúimmá legyetek. Kicsinyeim, ti jeleket és üzeneteket kerestek, és nem veszitek észre, hogy minden reggel, amikor felkel a nap, Isten szólít benneteket, hogy megtérjetek, és visszatérjetek az igazság és az üdvösség útjára. Sokat beszéltek, gyermekeim, de keveset munkálkodtok a megtéréseteken. Térjetek meg ezért, és ne szavakkal, hanem életetekkel kezdjétek élni az üzeneteimet. Ezáltal, kicsinyeim, lesz erôtök a szív igazi megtérése mellett dönteni. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma arra szólítlak benneteket, hogy készüljetek fel Jézus érkezésére. Különleges módon készítsétek fel a szíveteket. Legyen a szentgyónás az elsô lépés megtérésetek útján, és aztán, gyermekeim, döntsetek az életszentség mellett. Megtérésetek és a szentség melletti döntésetek ma történjen, és ne holnap. Kis gyermekeim, az üdvösség útjára hívlak valamennyiôtöket, és meg akarom mutatni nektek a Mennybe vezetô utat. Ezért legyetek az enyémek, kicsinyeim, és velem az életszentség mellett döntsetek. Vegyétek komolyan, gyermekeim, az imádságot, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ne feledjétek: ez most a kegyelem ideje, ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma imádkozni hívlak benneteket. Aki imádkozik, az nem fél a jövôtôl. Ne feledjétek, gyermekeim, hogy veletek vagyok, és mindnyájatokat szeretlek. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ne feledjétek, hogy itt a földön az örökkévalóságba vezetô úton vagytok, és hogy a ti otthonotok a Mennyben van. Ezért, kicsinyeim, legyetek nyitottak Isten szeretetére, és forduljatok el az önzéstôl és a bûntôl. Egyedül az legyen számotokra öröm, amikor a mindennapi imádságban Istenre találtok. Ezért használjátok fel jól ezt az idôt, és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert az imádságban és az imádság által Isten közel van hozzátok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma mindnyájatokat arra szólítlak, hogy az életszentség mellett döntsetek. Gondolataitokban és minden egyes helyzetben, a munkában és a beszédben, az életszentség legyen szüntelenül az elsô helyen. Ezúton a gyakorlatba ültetitek azt; az életszentségre irányuló imátok és elhatározásotok lassanként, lépésrôl lépésre jelenvalóvá válik a családotokban. Legyetek ôszinték magatokhoz, és Istenhez kapcsolódjatok, ne anyagi dolgokhoz. És ne feledjétek, gyermekeim, az életetek olyan mulandó, akár egy virág. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim! Ma is imádságra szólítalak benneteket, különösen ma, amikor a sátán háborút és gyûlöletet akar. Újból hívlak titeket, kicsinyeim: imádkozzatok és böjtöljetek, hogy Isten békét adhasson nektek. Minden szív számára a békérôl tanúskodjatok, és legyetek a béke hordozói ebben a békétlen világban. Én veletek vagyok, és közbenjárok Istennél valamennyiôtökért. És ne féljetek, hiszen aki imádkozik, az nem fél a gonosztól, és nincs gyûlölet a szívében. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, a kegyelemnek ezen idejében újból imádkozni hívlak benneteket. Kicsinyeim, imádkozzatok, és készítsétek fel szíveteket a Béke Királyának eljövetelére, hogy áldásával békét adhasson az egész világnak. Békétlenség lett az úr a szívekben, és gyûlölet uralkodik a világban. Ezért ti, akik élitek üzeneteimet, legyetek fény és kinyújtott karok a hitetlen világ felé, hogy mindenki megismerhesse a Szeretet Istenét. Ne feledjétek, gyermekeim, én veletek vagyok, és mindnyájatokat megáldalak. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, örvendjetek velem ebben a tavaszi idôben, amikor az egész természet ébredezik, és szívetek változás után sóvárog. Nyíljatok meg, kicsinyeim, és imádkozzatok. Ne feledjétek, én veletek vagyok, és mindnyájatokat a Fiamhoz szeretnélek vinni, hogy Ô az Isten és minden Tôle származó iránti ôszinte szeretet ajándékát nyújthassa nektek. Nyíljatok meg az imádság számára, és keressétek szívetek megtérését Istennél; minden más szükségest lát Ô, és megad. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim! Nagy kegyelmek ideje ez, de a nagy megpróbáltatásoké is azok számára, akik a béke útján kívánnak járni. Ezért, kicsinyeim, újból arra szólítalak benneteket, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, ne szavakkal, hanem a szívetekkel. Éljétek az üzeneteimet, és térjetek meg. Tudnotok kell, milyen nagy ajándékot kaptok, amikor Isten megengedi, hogy veletek legyek, különösen ma, amikor a Kis Jézus -- a Béke Királya -- van a karjaimban. Szeretnék békességet adni nektek, kívánom, hogy hordozzátok azt a szívetekben, és adjátok át másoknak is, amíg Isten békéje uralkodni nem kezd a világban. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekeim, ma is arra szólítlak titeket, hogy imádkozzatok a békéért. Szívvel imádkozzatok, kicsinyeim, és ne veszítsétek el a reményt, mert Isten szereti az Ô teremtményeit. Idejövetelem által megmenteni kíván minden egyest közületek. A szentség útjára hívlak benneteket. Imádkozzatok; ima közben nyitottak vagytok Isten akarata elôtt, ezáltal mindennel, amit tesztek, bennetek és általatok Isten terve valósul meg. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek! A Szentírást tegyétek látható helyre családjaitokban, és olvassátok! Így ismeritek meg a szívből szóló imát és Így lesznek gondolataitok Istennél. Ne feledjétek, hogy elhervadtok mint a virág, amely messziről látszik ugyan, de egy pillanat és már nincs. Kicsinyeim, hagyjátok az jóság és a szeretet jelét mindenütt, ahol jártok és Isten megáld benneteket teljes áldásával. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek! Nyissátok ki szíveteket az Isteni Irgalom felé ebben a bőjti időben. A Mennyei Atya szeretné megszabadítani mindegyikőtöket a bűn rabságából. Ezért kicsinyeim, használjátok fel ezt az időt és az Istennel való találkozást a gyónásban, hagyjátok el a bűnt és döntsetek az életszentség mellett. Jézus iránti szeretetből tegyétek meg ezt, aki vérével váltott meg benneteket mind hogy boldogságban és békében éljetek. Kicsinyeim, ne feledjétek: szabadságtok a gyengeségetek is, ezért kövessétek kellő komolysággal üzeneteimet. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek! Ma azzal az anyai kívánsággal jövök közétek, hogy ajándékozzátok nekem szíveteket. Gyermekeim! Teljes bizalommal tegyétek ezt, és félelem nélkül. Fiamat és az Ö irgalmasságát ültetem szívetekbe. Ekkor, kicsinyeim, más szemmel fogjátok nézni a körülöttetek lévö világot. Észreveszitek felebarátotokat, érezni fogjátok fájdalmait és szenvedéseit. Nem fordítjátok el fejeteket, ha szenvedöt láttok, mert azoktól, akik így tesznek, Fiam is elfordítja fejét. Gyermekeim ne tétovázzatok!
Drága Gyermekek, Isten szeretete még ebben a nehéz idöben is elküld engem közétek. Kicsinyeim, ne féljenek: veletek vagyok. Teljes bizalommal ajándékozzátok nekem szíveteket, hogy segíthessek felismerni ezeknek az idöknek a jeleit, amelyben éltek. Segíteni fogok nektek, hogy megismertétek Fiam szeretetét. Gyözedelmeskedni fogok általatok. Köszönöm nektek.
Mirjana látnok elmondása szerint a Szözanya minden jelenlévöt megáldott, megáldotta a szentelményeket és imára szólított fel a papokért és kihangsúlyozta a papi áldás fontosságát e szavakkal: „Amikor a papok megáldanak benneteket, az én Fiam áld meg titeket.”
Drága Gyermekek! Ma nagy örömmel a szívemben újra a megtérésre hívlak benneteket. Kicsinyeim, ne feledjétek, hogy ti mind fontosak vagytok abban a hatalmas tervben, amelyet Isten Medugorje-n keresztül vezet. Isten szeretné megtéríteni és meghívni az egész világot az üdvösségre és a hozzá vezetö útra, Hozzá, aki maga a kezdete és a vége minden élölénynek. Kicsinyeim, szívem mélyéböl, különleges módon hívom mindö-töket, hogy nyíljatok meg erre a hatalmas kegyelemre, amit jelenlétemmel Isten ajándékoz nektek. Szeretném megköszönni mindötök-nek az áldozatvállalást és az imádságot. Veletek vagyok, és mindötöket megáldom. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekek! Ma anyai szeretettel hívlak benneteket, hogy legyetek világítótorony minden lélek számára, akik Isten szeretetét nem ismerve, sötétségben tévelyegnek. Ahhoz, hogy minél jobban világítsatok és minél több lelket vonzzatok; ne engedjétek, hogy a valótlanságok, amelyek elhagyják ajkatokat, elnémítsák a lelkiismereteteket. Legyetek tökéletesek! Anyai kézzel vezetlek benneteket, a szeretet kezeivel. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek. Ebben a különleges időben, mikor megpróbáltok közölebb kerülni fiamhoz, az ő szendvedéséhez, de ahhoz a szeretethez is, amellyel Ő azt elviselte, mondom nektek, hogy veletek vagyok. Segítek győzedelmeskedni a hibákon és kísértéseken az én kegyelmemmel. Megtanítom nektek a szeretetet, azt a szeretetet, mely eltörli a bűnöket és tökéletessé tesz, szeretet, mely a Fiam szeretetét adja most és mindörökké. Béke legyen veletek és bennetek, mert én vagyok a Béke Királynője. Köszönöm nektek." "Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy teljes szívvel és lélekkel szeressetek. Imádkozzatok a szeretet ajándékáért, mert amikor a lélek szeret, akkor magához hívja Fiamat . Fiam nem utasítja vissza azokat, akik hívják és az ő útmutatása alapján élnek. Imádkozatok azokért, akik nem értik meg a szeretetet, akik nem értik mit jelent szeretni. Imádkozzatok, hogy Isten Atya lehessen számukra és ne bíró. Gyermekeim, legyetek az apostolaim, legyetek szeretetem folyói. Szükségem van rátok. Köszönöm.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws