Language 

Havi Medjugorje Üzenetek

1987. január 8-án a Szûzanya bejelenti, hogy továbbra is szeretne üzeneteket adni, de ez többé nem heti, hanem havi üzenet lesz, minden hónap 25-én, Marija közvetítésével.
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben imádkozzatok velem, hogy a jó győzzön bennetek és körülöttetek. Kicsi gyermekek, különleges módon imádkozzatok Jézussal egyesülve az ő keresztútján. Foglaljátok imáitokba az emberiséget, amely Isten és az Ő szeretete nélkül tévelyeg. Legyetek imádság, legyetek fény és tanúk kicsi gyermekek mindazok számára, akikkel találkoztok, hogy az irgalmas Isten irgalmas legyen hozzátok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyemekek! Imádkozzatok és újítsátok meg szíveteket, hogy a jó, amit elvetettetek az öröm és az Istennel való egység gyümölcsét teremje. A konkoly sok szívet benőtt és terméketlenné váltak, ezért ti, kicsi gyermekek, legyetek fény, szeretet és az én kinyújtott kezem ebben a világban, amely Istenre vágyakozik, aki a szeretet. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ez az idő legyen az imádság ideje.
Drága gyermekek! Fiamat, Jézust hozom nektek, hogy betöltse szíveteket békével, mert Ő a béke. Kicsi gyermekek, keressétek Jézust, hogy újra megszülessen szívetek csendjében. A világnak szüksége van Jézusra, ezért kicsi gyermekek, keressétek az ima által, mert Ő minden nap önmagát adja mindnyájatoknak.
Ma a Szűzanya ünnepi ruhában érkezett, karjában a kis Jézussal, és Jézus áldásra nyújtotta ki kezét, a Szűzanya pedig arámi nyelven imádkozott felettünk."
Drága gyermekek! Ez az idő legyen átszőve békéért való imával és jócselekedetekkel, hogy érezhető legyen a Béke Királyára való várakozás öröme a szívetekben, a családjaitokban és a világban, amelynek nincs reménye. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
A Szűzanya 2023. október 25-ei üzenete Drága gyermekek! A gonoszság, a gyűlölet és a békétlenség szélviharai süvítenek a földön, hogy életeket pusztítsanak el. Azért küldött engem a Magasságbeli hozzátok, hogy a béke, az Istennel és az emberekkel való egység útján vezesselek benneteket. Kicsi gyermekek, ti vagytok az én kinyújtott kezem: imádkozzatok, böjtöljetek és ajánljatok fel áldozatokat a békéért. Kincs, amelyre minden szív vágyakozik. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
’Drága gyermekek! Erőteljes imára hívlak benneteket. A modernizmus be akar lépni a gondolataitokba és ellopni tőletek az ima és a Jézussal való találkozás örömét. Ezért, drága kicsi gyermekeim, újítsátok meg az imádságot családjaitokban, hogy édesanyai szívem olyan örömteli legyen, mint az első napokban, amikor kiválasztottalak benneteket és ti éjjel-nappal tartó imával válaszoltatok, a menny pedig nem hallgatott, hanem bőségesen ajándékozta a kegyelemnek e helyén a békét és az áldást. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.’’
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, a szívvel való imára hívlak benneteket. Kicsi gyermekek, legyen szívetek az imában felemelve az ég felé, hogy szívetek érezze a szeretet Istenét, aki gyógyít és mérhetetlen szeretettel szeret titeket. Azért vagyok veletek, hogy a szív megtérésének útján vezesselek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amelyben a Magasságbeli elküldött hozzátok, hogy szeresselek és a megtérés útján vezesselek benneteket, ajánljátok fel imáitokat és áldozataitokat mindazokért, akik távol vannak és nem ismerték meg Isten szeretetét. Kicsi gyermekek, ti legyetek a szeretet és a béke tanúi minden békétlen szív számára. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! A Magasságbeli megengedi nekem, hogy veletek legyek, hogy imádkozzak értetek, hogy Édesanyátok és menedéketek legyek . Kicsi gyermekek, hívlak benneteket, térjetek vissza Istenhez és az imához és Isten bőségesen meg fog áldani benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
’Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, menjetek ki a természetbe és kérjétek a Magasságbelit, hogy szóljon a szívetekhez és megérezzétek a Szentlélek erejét, hogy tanúságot tehessetek arról a szeretetről, amellyel Isten szeret minden teremtményt. Veletek vagyok és közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.’’
Drága gyermekek! Arra hívlak mindnyájatokat, hogy legyetek a feltámadt Jézus békéjének és örömének hordozói mindazok számára, akik távol vannak az imától, hogy a ti életetek által Jézus szeretete a megtérés és a szentség új életévé változtassa őket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... 31 Következő>>

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws