Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'amit'

Total found: 86
Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Az emberi szívek békéjéért, a családok békéjéért, és a világ békéjéért. A sátán erős és Isten ellen akar fordítani benneteket, és visszafordítani mindahhoz, ami emberi és a szívekben meg akar semmisíteni minden érzést Isten és az Isteni dolgok iránt. Ti, gyermekeim, imádkozzatok és harcoljatok az anyagiasság, a modernizmus és az egoizmus ellen, amit a világ kínál nektek. Gyermekek, ti döntsetek a szentség mellett, és én fiammal, Jézussal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Fiam, aki a szeretet fénye, mindent, amit tett és tesz szeretetből teszi. Így ti is gyermekeim, amikor szeretetben éltek és szeretitek felebarátaitokat Fiam akarata szerint cselekedtek. Szeretetem apostolai, váljatok kicsinyekké, tiszta szíveteket nyissátok meg Fiamnak, hogy általatok munkálkodhasson. A hit segítségével teljetek el szeretettel. De, ne felejtsétek el gyermekeim, hogy az Eucharisztia a hit szíve, az én Fiam, aki testével táplál, vérével pedig erősít benneteket. Ez a szeretet csodája: Fiam, aki mindig újra eljön, él, hogy életre keltse lelkeket. Gyermekeim, a szeretetben élve, Fiam akaratát teszitek és Ő bennetek él. Gyermekeim, édesanyai kívánságom, hogy mindig jobban szeressetek, mert Ő szeretetével hív benneteket, szeretet ajándékoz nektek, hogy azt terjesszétek magatok körül. Az Ő szeretete által édesanyaként vagyok veletek, hogy a szeretet és a remény szavaival szóljak hozzátok, hogy az örök, győztes-ige által, amely idő és halál felett való, beszéljek hozzátok, és arra hívjalak titeket, hogy szeretetem apostolai legyetek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek, szavaim egyszerűek, de tele vannak édesanyai szeretettel és gondoskodással. Gyermekeim, egyre jobban feltornyosulnak felettetek a sötétség és a megtévesztés árnyai, én pedig fényre és igazságra hívlak titeket – Fiamhoz hívlak benneteket. Csak Ő tudja átformálni a kétségbeesést és a szenvedést békességgé és derűvé, csak Ő tud reményt adni a legmélyebb fájdalmakban. Fiam a világ élete. Minél jobban megismeritek, mindinkább közelebb kerültök hozzá, annál jobban fogjátok szeretni, mert Fiam a szeretetet. A szeretet megváltoztat mindent, széppé teszi azt is, amit a szeretetlenség jelentéktelenné tesz. Ezért újra mondom nektek, hogy nagyon kell szeretnetek, ha lélekben növekedni szeretnétek. Szeretetem apostolai, tudom, hogy nem mindig könnyű, de gyermekeim a fájdalmas utak vezetnek a lelki növekedéshez, a hithez és Fiamhoz. Gyermekeim, imádkozzatok és gondoljatok Fiamra. A nap minden pillanatában emeljétek fel lelketeket hozzá, én pedig, a legszebb kert virágaiként gyűjtöm össze imáitokat, és Fiamnak ajándékozom. Legyetek szeretetem igaz apostolai, terjesszétek mindenkinek Fiam szeretetét, legyetek a legszebb virágok kertje. Imáitokkal segítsetek pásztoraitoknak, hogy minden ember felé szeretettel telt lelki atyák legyenek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek bátrak, ne lankadjatok el, mert a legkisebb jó, a szeretet legkisebb jele is legyőz minden láthatóbb rosszat. Gyermekeim, hallgassatok rám, hogy a jó győzhessen, hogy megismerjétek Fiamat. Ez a legnagyobb boldogság: Fiam ölelő karja, Ő, aki szereti a lelket, Ő, aki önmagát adta értetek, és mindig újra ezt teszi az Eucharisztiában, Ő, akinek örök életet adó igéi vannak. Az Ő szeretetét megismerni, lábnyomát követni, lelki gazdagságot jelent. Olyan gazdagság ez, amely jó érzéseket kelt, szeretetet és jóságot lát mindenhol. Szeretetem apostolai, gyermekeim, legyetek olyanok, mint a napsugarak, akik Fiam szeretetének melegével mindenkit felmelegítenek maguk körül. Gyermekeim, a világnak szüksége van a szeretet apostolaira, a világnak sok imára van szüksége, de nemcsak szájjal mondott, hanem szívvel és lélekkel mondott imára. Gyermekeim, vágyakozzatok a szentségre, de alázatban tegyétek, alázatban, amely megengedi Fiamnak, hogy azt tegye általatok, amit Ő szeretne.

Gyermekeim, imáitok, szavaitok, gondolataitok és cselekedeteitek, mindez, vagy kinyitja, vagy bezárja előttetek a mennyország ajtaját. Fiam utat mutatott és reményt adott nektek, én pedig vigasztallak és bátorítalak benneteket. Mert gyermekeim, én megismertem a fájdalmat, de volt hitem és reményem. Most az élet jutalmában van részem Fiam országában. Ezért, hallgassatok rám, legyetek bátrak, és ne lankadjatok el. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Édesanyai szívem szenved, míg gyermekeimet nézem, akik nem szeretik az igazságot, akik elrejtik azt, míg gyermekeimet nézem, akik nem imádkoznak érzelmeikkel és cselekedeteikkel. Szomorú vagyok, míg Fiamról beszélek, mert sok gyermekemnek nincs már hite, nem ismerik őt – a Fiamat. Ezért szeretetem apostolai arra hívlak benneteket, törekedjetek az emberi szívek legmélyére nézni és ott biztos, hogy elrejtett kincsre fogtok találni. Ily módon nézni, a Mennyei Atya irgalma. A jót keresni ott is, ahol a legnagyobb rossz uralkodik, megpróbálni elfogadni egymást és nem elítélni, ez az, amit a Fiam kér tőletek. Édesanyaként arra hívlak benneteket, hogy hallgassatok rá. Gyermekeim, a lélek erősebb a testnél, és a szeretet cselekedetei által átlép minden akadályt. Ne felejtsétek el, hogy Fiam szeretett és szeret benneteket. Szeretete veletek és bennetek van, ha egyek vagytok vele. Ő a világ világossága és senki és semmi nem tudja megállítani őt a végső dicsőségig. Ezért, szeretetem apostolai, ne féljetek tanúságot tenni az igazságról. Tegyetek tanúságot lelkesedéssel, tettekkel, szeretettel, áldozatotokkal, de mindenek felett alázattal. Tegyetek tanúságot az igazságról mindazoknak, akik még nem ismerték meg Fiamat. Mellettetek leszek, bátorítani foglak benneteket. Tegyetek tanúságot a szeretetről, amely sohasem szűnik meg, mert a Mennyei Atyától származik, aki örök és örökkévalóságot kínál gyermekeimnek. Fiam lelke veletek lesz. Újra arra hívlak benneteket, drága gyermekeim, imádkozzatok pásztoraitokért, hogy Fiam szeretete tudja vezetni őket. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Amikor hozzám, mint édesanyához tiszta és nyitott szívvel jöttök, tudjátok, hogy meghallgatlak, bátorítalak, vigasztallak benneteket, de mindenekfelett közbenjárok értetek Fiamnál. Tudom, hogy erős hitre vágytok, és hogy igaz módon tudjátok azt kifejezni. Amit a Fiam kér tőletek, az az őszinte, erős és mély hit - és akkor ennek minden kifejezésmódja helyes. A hit csodálatos titok, amelyet a szívünkben őrzünk. A hit a Mennyei Atya és minden gyermeke között él, a gyümölcseiről és az Isten minden teremtménye iránti szeretetről ismerhető fel. Szeretetem apostolai, gyermekeim, legyen bizalmatok Fiamban. Segítsetek, hogy minden gyermekem megismerje az Ő szeretetét. Ti vagytok a reménységem - ti, akik törekedtek őszintén szeretni Fiamat. A szeretet nevében, a Mennyei Atya akaratából a ti üdvösségetekért, és Fiam által vagyok itt köztetek. Szeretetem apostolai, az ima és az áldozat mellett ragyogja be szíveteket Fiam szeretete és világossága. Ez a fény és szeretet ragyogja be mindazokat, akikkel találkoztok és vezesse vissza őket Fiamhoz. Veletek vagyok. Különös módon vagyok pásztoraitok mellett. Édesanyai szertetemmel beragyogom és bátorítom őket, hogy a Fiam által felszentelt kezükkel áldják meg az egész világot. Köszönöm nektek.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose
<<Előző  1 2 3 4 5

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws