Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'szívből'

Total found: 9
Drága Gyermekek! A Szentírást tegyétek látható helyre családjaitokban, és olvassátok! Így ismeritek meg a szívből szóló imát és Így lesznek gondolataitok Istennél. Ne feledjétek, hogy elhervadtok mint a virág, amely messziről látszik ugyan, de egy pillanat és már nincs. Kicsinyeim, hagyjátok az jóság és a szeretet jelét mindenütt, ahol jártok és Isten megáld benneteket teljes áldásával. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága Gyermekek! Szeretném szívből megköszönni Nagyböjti önmegtagadásaitokat. Szeretnélek arra bíztatni benneteket, hogy őszinte szívvel böjtölve folytassátok az életet. Kicsinyeim, böjttel és önmegtagadással megerősödtök a hitben. A napi imádság által Istenben megtaláljátok az igazi békét. Veletek vagyok, és nem fáradtam el. Szeretném mindegyikőtöket magammal vinni a Mennyekbe, ezért minden nap döntsetek az életszentség mellett. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
Drága gyermekek! Ebben az időben különös módon hívlak benneteket: szívből imádkozzatok. Gyermekeim, ti sokat beszéltek, de keveset imádkoztok. Olvassátok a Szentírást, elmélkedjetek rajta és a benne írt ige legyen az életetek. Szeretlek és buzdítalak benneteket, hogy Istenben találjátok meg békéteket és életörömötöket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma a jóságra hívlak benneteket. Legyetek a béke és a jóság hordozói ebben a világban. Imádkozzatok, hogy Isten erőt adjon nektek ahhoz, hogy szíveteket és életeteket mindig remény és büszkeség töltse el azért, mert Isten gyermekei és reményének hordozói vagytok ebben a világban, amely szívből fakadó öröm és jövő nélküli, mert szíve nem nyitott Isten felé, aki a ti üdvösségetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ma is reménnyel a szívemben imádkozom értetek és hálát adok a Magasságbelinek mindnyájatokért, akik szívből megélitek üzeneteimet. Adjatok hálát Isten szeretetéért, hogy mindnyájatokat szerethetlek és Szeplőtelen Szívem által a megtérés felé vezethetlek. Nyissátok meg szíveteket és döntsetek a szentség mellett és a remény örömet fog szülni szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben arra hívlak mindnyájatokat, hogy újítsátok meg az imát. Nyíljatok meg a szentgyónásra, hogy mindannyian teljes szívből tudjátok elfogadni hívásomat. Veletek vagyok és oltalmazlak benneteket a bűn pusztító erejétől, nektek pedig meg kell nyílnotok a megtérés és a szentség útjára, hogy szívetek lángoljon az Isten iránti szeretettől. Adjatok időt számára és Ő önmagát ajándékozza nektek, és így Isten akaratában felfedezitek majd a szeretetet és az életörömöt. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenésen a Gospa rábízta a tizedik titkot és azt mondta, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig minden év március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez eddig minden évben. Több ezer zarándok gyűlt össze a rózsafüzér imára. A jelenés 13:52-kor kezdődött és 13:58-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy teljes bizalommal és örömmel áldjátok az Úr nevét és napról napra szívből adjatok hálát neki nagy szeretetéért. Fiam szeretete által, amelyet a kereszttel megmutatott, lehetővé tette, hogy minden meg legyen nektek bocsátva, hogy ne kelljen szégyenkeznetek, elrejtőznötök és, hogy félelemből ne nyissátok ki szívetek ajtaját Fiam előtt. Ellenkezőleg, gyermekeim, engesztelődjetek ki a Mennyei Atyával, hogy úgy szerethessétek meg önmagatokat, mint ahogy Fiam szeret benneteket. Ha majd megszeretitek önmagatokat, akkor szeretni fogjátok a többi embert is és meglátjátok bennük Fiamat, és megismeritek szeretetének nagyságát. Hitben éljetek! Fiam általam készít fel benneteket azokra a művekre, amelyeket általatok akar véghezvinni és amelyek által, meg akar dicsőülni. Adjatok hálát neki! Különösen mondjatok köszönetet a pásztorokért, közbenjáróitokért a Mennyei Atyával való kiengesztelődésben. Én köszönetet mondok nektek, gyermekeimnek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Ma mindnyájatokat imádságra hívlak. Gyermekeim, tárjátok ki egészen szívetek ajtaját az imádságra, a szív imájára, és akkor a Magasságbeli majd tudja használni szabadságotokat és elkezdődik megtérésetek. A hit erőssé válik és teljes szívből ki tudjátok mondani: Istenem és mindenem. Meg fogjátok érteni gyermekeim, hogy itt a Földön minden mulandó. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Drága gyermekek! Édesanyátokként fordulok hozzátok, az igazak anyjaként, azok édesanyjaként, akik szeretnek és szenvednek, a szentek édesanyjaként. Gyermekeim, ti is szentekké válhattok, ez tőletek függ. Azok a szentek, akik mérhetetlenül szeretik a Mennyei Atyát, azok, akik mindenekfelett szeretik Őt. Ezért, gyermekeim törekedjetek mindig jobbá lenni. Ha törekedtek jobbá válni, akkor szentek lehettek, még ha nem is gondoljátok ezt magatokról. Ha azt gondoljátok, hogy jók vagytok, nem vagytok alázatosak és a gőg távol tart benneteket a szentségtől. Ebben a békétlen világban, amely tele van fenyegetettséggel, szeretetem apostolai, imában és irgalommal kellene kitárnotok kezeteket. Gyermekeim, nekem pedig ajándékozzatok rózsafüzért, rózsákat, amelyeket annyira szeretek. Az én rózsáim, a ti szívből mondott, és nemcsak szájjal elmondott imáitok. Az én rózsáim a ti imáitok, hitetek és szeretetetek cselekedetei. Amikor a Fiam még kicsi volt azt mondta, hogy számos gyermekem lesz és sok rózsát fognak hozni nekem. Nem értettem őt. Most már tudom, hogy ti vagytok ezek a gyermekek, akik rózsát hoztok nekem, amikor mindenekfelett szeretitek Fiamat, amikor szívvel imádkoztok, amikor a legszegényebbeknek segítetek. Ezek az én rózsáim. Ez a hit, amely az életben mindent szeretetből tesz, nem ismeri a gőgöt, és mindig kész a megbocsátásra, sohasem ítélkezik, és mindig megpróbálja megérteni a testvért. Ezért, szeretetem apostolai imádkozzatok azokért, akik nem tudnak szeretni, akik nem szeretnek benneteket, akik rosszat tettek nektek, azokért, akik még nem ismerték meg Fiam szeretetét. Gyermekeim, ezt kérem tőletek, mert jegyezzétek meg, imádkozni azt jelenti szeretni és megbocsátani. Köszönöm nektek.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws