Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'szeretetetekkel'

Total found: 2
Drága gyermekek! Nem kérő, hanem áldozatfelajánló imádságra hívlak benneteket - önmagatok feláldozására. Az igazság és az irgalmas szeretet kinyilvánítására hívlak benneteket. Imádkozom Fiamhoz értetek, a szívetekben egyre inkább csökkenő hitetekért. Arra kérem Öt, hogy segítsen nektek isteni lelkével, mint ahogyan én is szeretnék segíteni édesanyai lelkemmel. Gyermekeim, jobbá kell válnotok. Csak azok tartják fenn a világot, akik tiszták, alázatosak és szeretetteljesek - ők önmaguk és a világ megmentői. Gyermekeim az én Fiam a világ szíve. Öt szeretni és kérni kell, és nem újra és újra elárulni. Ezért ti, szeretetem apostolai, példátokkal, imátokkal és irgalmas szeretetetekkel gyarapítsátok a hitet az emberek szívében. Mellettetek vagyok, segíteni fogok nektek. Imádkozzatok, hogy pásztoraitok mind több fényt hordozzanak, hogy megvilágíthassák mindazokat, akik sötétségben élnek. Köszönöm nektek.
Drága gyermekek! Ahogyan más helyeken is, ahová eljöttem, úgy itt is az imádságra hívlak titeket. Imádkozzatok azokért, akik nem ismerik Fiamat; azokért, akik nem ismerték meg Isten szeretetét; a bűn ellen; a megszenteltekért, akiket Fiam meghívott, hogy legyen szeretetük és lelki erejük számotokra, az egyházért. Imádkozzatok Fiamhoz, és a szeretet, amelyet megtapasztaltok közelsége által, erőt fog adni nektek, hogy az Ő nevében készségesek legyetek a szeretet cselekedeteinek véghezvitelére. Gyermekeim, legyetek készen. Ez az idő fordulópont. Ezért újra a hitre és a reményre hívlak benneteket. Megmutatom nektek azt az utat, amelyen járnotok kell, ez pedig az evangélium igéinek útja. Szeretetem apostolai, a világnak annyira szüksége van a ti ég felé, Fiam felé, a Mennyei Atya felé nyújtott kezeitekre. Sok alázatra és a szív tisztaságára van szükség. Legyen bizalmatok Fiamban, és tudjátok azt, hogy mindig lehettek jobbak. Édesanyai szívem azt szeretné, hogy ti, szeretetem apostolai a világ kicsi fényei legyetek, és bevilágítsátok azokat a helyeket, ahol a sötétség akar uralkodni, hogy imáitokkal és szeretetetekkel igaz utat mutassatok és lelket mentsetek. Veletek vagyok. Köszönöm nektek.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws