Language 

Üzenet közül Medjugorje containing 'tanúi'

Total found: 6
Drága gyermekeim, ma az imára hívlak mindnyájatokat, hogy megvalósulhasson Isten minden rátok vonatkozó szándéka, s az, amit általatok akar véghezvinni. Segítsetek másokat a megtérésben, különösen azokat, akik Medjugorjéba jönnek. Drága gyermekeim, ne engedjétek, hogy a sátán úrrá legyen szíveteken, mert így az ô képmása lesztek, nem az enyém. Arra kérlek, imádkozzatok, hogy jelenlétem tanúi legyetek. Nélkületek Isten nem valósíthatja meg azt, amit akar. Isten mindegyikôtöknek szabad akaratot adott, használjátok fel jól. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, az Istenre való teljes ráhagyatkozásra hívlak benneteket. Imádkozzatok kicsinyeim, hogy a sátán ne tudjon úgy bánni veletek, mint a szél az ágakkal. Legyetek erôsek Istenben. Azt akarom, hogy általatok az egész világ megismerje az öröm Istenét. Életetekkel legyetek az öröm Istenének tanúi. Ne aggodalmaskodjatok, ne nyugtalankodjatok. Isten segíteni fog nektek, és megmutatja az utat. Azt akarom, hogy minden embert az én szeretetemmel szeressetek, jókat és rosszakat egyaránt. Csak így hódíthatja meg a szeretet a világot. Kicsinyeim, az enyéim vagytok. Szeretlek benneteket, s azt kívánom, hagyatkozzatok rám, hogy elvezethesselek benneteket Istenhez. Szüntelenül imádkozzatok, hogy a sátán ne tudjon kihasználni benneteket. Imádkozzatok, hogy megérthessétek: hozzám tartoztok. Az öröm áldásával áldalak meg titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma a békére hívlak benneteket. Úgy jöttem el ide, mint a Béke Királynôje, és szeretnélek titeket anyai békémmel gazdagítani. Drága gyermekeim, szeretlek titeket, és szeretnélek elvezetni a szívet gazdagító békére, amelyet csak Isten adhat meg. Arra hívlak benneteket, hogy legyetek békém hordozói és tanúi ebben a békétlen világban. Uralkodjon az egész világon a béke, mert a világ nyugtalan, békére vágyik. Anyai áldásommal megáldalak titeket. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ezen a mai nagy napon, amelyet nekem ajánlottatok, szeretnélek mindnyájatokat megáldani, és megmondani nektek, hogy kegyelmi idôt éltek ebben az idôszakban, amikor veletek vagyok. Tanítani és segíteni szeretnélek benneteket, hogy az életszentség útján járjatok. Sok ember van, aki nem akarja megérteni üzenetemet, vagy komolyan elfogadni azt, amit mondok. Éppen ezért hívlak és kérlek titeket: életetekkel, mindennapjaitokkal legyetek jelenlétem tanúi. Ha imádkoztok, Isten segítségével fölfedezhetitek jövetelem valódi okát. Ezért, kicsinyeim, imádkozzatok, és olvassátok a Szentírást, hogy általa felfedezhessétek a jövetelemben rejlô üzenetet. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekeim, ma arra hívlak, váljatok a legméltóságosabb Oltáriszentség szerelmeseivé. Imádjátok ôt, kicsinyeim, egyházközségetekben, akkor az egész világgal egyesültök. Jézus barátotok lesz, és nem beszéltek többé úgy róla, mintha alig ismernétek. A vele való egység öröm lesz, és tanúi lesztek Jézus minden teremtmény iránti szeretetének. Kicsinyeim, amikor Jézust imádjátok, hozzám is közel vagytok. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat!
Drága gyermekek! Ma Fiammal, Jézussal bőséges örömet és békét szeretnénk nektek adni, hogy mindnyájan örömteli hordozói és tanúi legyetek a békének és az örömnek ott, ahol éltek. Gyermekeim, legyetek áldás és legyetek béke. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
To compare Medjugorje messages with another language versions choose

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws