Language 

Medjugorje Website Updates - Üzenet közül Medjugorje

2018.október 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek bátrak, ne lankadjatok el, mert a legkisebb jó, a szeretet legkisebb jele is legyőz minden láthatóbb rosszat. Gyermekeim, hallgassatok rám, hogy a jó győzhessen, hogy megismerjétek Fiamat. Ez a legnagyobb boldogság: Fiam ölelő karja, Ő, aki szereti a lelket, Ő, aki önmagát adta értetek, és mindig újra ezt teszi az Eucharisztiában, Ő, akinek örök életet adó igéi vannak. Az Ő szeretetét megismerni, lábnyomát követni, lelki gazdagságot jelent. Olyan gazdagság ez, amely jó érzéseket kelt, szeretetet és jóságot lát mindenhol. Szeretetem apostolai, gyermekeim, legyetek olyanok, mint a napsugarak, akik Fiam szeretetének melegével mindenkit felmelegítenek maguk körül. Gyermekeim, a világnak szüksége van a szeretet apostolaira, a világnak sok imára van szüksége, de nemcsak szájjal mondott, hanem szívvel és lélekkel mondott imára. Gyermekeim, vágyakozzatok a szentségre, de alázatban tegyétek, alázatban, amely megengedi Fiamnak, hogy azt tegye általatok, amit Ő szeretne.

Gyermekeim, imáitok, szavaitok, gondolataitok és cselekedeteitek, mindez, vagy kinyitja, vagy bezárja előttetek a mennyország ajtaját. Fiam utat mutatott és reményt adott nektek, én pedig vigasztallak és bátorítalak benneteket. Mert gyermekeim, én megismertem a fájdalmat, de volt hitem és reményem. Most az élet jutalmában van részem Fiam országában. Ezért, hallgassatok rám, legyetek bátrak, és ne lankadjatok el. Köszönöm nektek.
2018.szeptember 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. Gyermekeim, Isten tudja, mennyire válaszoltatok hívásomra. Én hívlak benneteket: Nincs késő, döntsetek a szentség és az Istennel való élet mellett, kegyelemben és békében! Isten meg fog áldani benneteket és százszorosat ad, ha Benne bíztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.szeptember 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek, szavaim egyszerűek, de tele vannak édesanyai szeretettel és gondoskodással. Gyermekeim, egyre jobban feltornyosulnak felettetek a sötétség és a megtévesztés árnyai, én pedig fényre és igazságra hívlak titeket – Fiamhoz hívlak benneteket. Csak Ő tudja átformálni a kétségbeesést és a szenvedést békességgé és derűvé, csak Ő tud reményt adni a legmélyebb fájdalmakban. Fiam a világ élete. Minél jobban megismeritek, mindinkább közelebb kerültök hozzá, annál jobban fogjátok szeretni, mert Fiam a szeretetet. A szeretet megváltoztat mindent, széppé teszi azt is, amit a szeretetlenség jelentéktelenné tesz. Ezért újra mondom nektek, hogy nagyon kell szeretnetek, ha lélekben növekedni szeretnétek. Szeretetem apostolai, tudom, hogy nem mindig könnyű, de gyermekeim a fájdalmas utak vezetnek a lelki növekedéshez, a hithez és Fiamhoz. Gyermekeim, imádkozzatok és gondoljatok Fiamra. A nap minden pillanatában emeljétek fel lelketeket hozzá, én pedig, a legszebb kert virágaiként gyűjtöm össze imáitokat, és Fiamnak ajándékozom. Legyetek szeretetem igaz apostolai, terjesszétek mindenkinek Fiam szeretetét, legyetek a legszebb virágok kertje. Imáitokkal segítsetek pásztoraitoknak, hogy minden ember felé szeretettel telt lelki atyák legyenek. Köszönöm nektek.
2018.augusztus 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Ez kegyelmi idő. Gyermekeim, többet imádkozzatok, kevesebbet beszéljetek és engedjétek meg Istennek, hogy a megtérés útján vezessen benneteket. Veletek vagyok és édesanyai szeretettel szeretlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.augusztus 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel arra hívlak benneteket, hogy nyissátok meg szíveteket a békére, nyissátok meg szíveteket Fiamnak, hogy szívetekben a Fiam iránti szeretet énekeljen, mert csak ebből a szeretetből fakad a lélek békéje. Gyermekeim, tudom, hogy van bennetek jóság, tudom, hogy van bennetek szeretetet - irgalmas szeretetet. De sok gyermekemnek még zárva van a szíve. Azt gondolják, hogy cselekedhetnek anélkül, hogy gondolataikat a Mennyei atya felé irányítanák, aki megvilágosít, Fiam felé, aki újra és újra veletek van az Eucharisztiában és hallgatni szeretne benneteket. Gyermekeim, miért nem beszéltek hozzá? Mindnyájatok élete fontos és értékes, mert a Mennyei Atya ajándéka az örökkévalóságra. Ezért soha ne felejtsetek el neki hálát adni, beszélni hozzá. Tudom, gyermekeim, hogy az eljövendők ismeretlenek számotokra, de amikor elérkeznek, majd minden kérdésetekre választ kaptok. Anyai szeretetem arra vágyik, hogy készek legyetek. Gyermekeim, életetekkel keltsetek jó érzéseket az emberek szívében, akikkel találkoztok, a béke, a jóság, a szeretet és a megbocsátás érzését. Az imában figyeljétek, mit mond nektek Fiam, és aszerint cselekedjetek. Újra hívlak benneteket, imádkozzatok pásztoraitokért, azokért, akiket Fiam meghívott. Jegyezzétek meg, hogy imára és szeretetre van szükségük. Köszönöm nektek.
2018.július 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Isten meghívott  engem, hogy Hozzá vezesselek benneteket, mert Ő a ti erőtök. Ezért arra hívlak titeket, imádkozzatok Hozzá és bízzatok Benne, mert Ő a menedéketek minden rossztól, amely leselkedik és eltávolítja a lelkeket a kegyelemtől és az örömtől, amelyre mindnyájan meg vagytok hívva. Gyermekeim, éljétek meg a mennyországot itt a földön, hogy jó legyen nektek és  Isten parancsolatai legyenek világosság az utatokon. Veletek vagyok, és édesanyai szeretetemmel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.július 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek! Mindnyájatok édesanyja vagyok, ezért ne féljetek, mert hallom az imáitokat, de tudom, hogy kerestek engem, és ezért kérem Fiamat értetek, Fiamat, aki egy a Mennyei Atyával és a Vigasztaló Szentlélekkel, Fiamat, aki a Mennyország felé - ahonnan jött - a béke és a fény Országa felé vezeti a lelkeket. Gyermekeim, szabadságot kaptatok arra, hogy válasszatok; ugyanakkor, mint édesanyátok, kérlek benneteket, hogy jóra használjátok szabadságotokat. Tiszta és egyszerű lelketekkel megértitek ezt. És ha néha nem is értitek a szavakat, érzitek magatokban, mi az igazság. Gyermekeim, ne veszítsétek el az igazságot és az igazi életet azért, hogy hazugságokat kövessetek. Az igazságban megélt élet által a Mennyek Országa belép a szívetekbe, ez pedig a béke, a világosság és a harmónia országa. Akkor, gyermekeim, nem lesz önzés, ami eltávolíthatna benneteket Fiamtól. Szeretet és egymás megértése lesz, mert, jegyezzétek meg, újra mondom nektek: imádkozni, azt is jelenti, hogy szeretni másokat, felebarátaitokat és nekik ajándékozni magatokat. Szeressétek Fiamat és adjátok oda magatokat Fiamban, akkor Ő fog cselekedni bennetek és értetek. Gyermekeim, gondoljatok szüntelen Fiamra és mérhetetlen szeretettel szeressétek őt, akkor igazi életetek lesz, és az lesz az örökkévalóság. Köszönöm nektek, szeretetem apostolai.
2018.június 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Ez az a nap, amelyet az Úr adott nekem, hogy hálát adjak mindnyájatokért, azokért, akik megtértek és elfogadták az üzeneteimet és elindultak a megtérés és a szentség útján. Örüljetek, gyermekeim, mert Isten irgalmas és mérhetetlen szeretettel -szeret mindnyájatokat és idejövetelem által az üdvösség útja felé vezet benneteket. Mindnyájatokat szeretlek és nektek adom Fiamat, hogy Ő békét adjon nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.június 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek, arra hívlak benneteket, hogy a szív egyszerűségében fogadjátok szavaimat, amellyel édesanyaként szólok hozzátok, hogy a teljes világosság, tisztaság, Fiam egyedülálló emberi és Isteni szeretetének útján járjatok. Emberi szavakkal leírhatatlan öröm és fény fog lelketekbe hatolni, átölel benneteket Fiam békéje és szeretete. Ezt kívánom valamennyi gyermekemnek. Ezért, ti, szeretetem apostolai, ti, akik tudtok szeretni és megbocsátani, ti, akik nem ítélkeztek, arra buzdítalak benneteket, hogy legyetek példa mindazoknak, akik nem a világosság és a szeretet útján járnak, vagy letértek arról. Életetekkel mutassátok meg nekik az igazságot. Tanúsítsatok szeretetet irántuk, mert a szeretet legyőz minden nehézséget, és minden gyermekem a szeretetre szomjazik. Szeretetben való egységetek ajándék Fiam számára és számomra. De gyermekeim, jegyezzétek meg, hogy szeretni azt jelenti, jót akarni a felebarátomnak, és vágyakozni a felebarátom lelkének megtérésére. Amíg titeket nézlek, akik körém gyűltetek, szomorú a szívem, mert oly kevés testvéri szeretetet és irgalmas szeretetet látok. Gyermekeim, az Eucharisztia az én köztetek élő Fiam, igéi segítenek majd megérteni, mert az Ő igéje élet, az Ő igéje által lélegzik a lélek, az Ő igéje ismerteti meg a szeretetet. Gyermekeim, újra édesanyaként kérlek benneteket, aki jót akar gyermekeinek, szeressétek pásztoraitokat, imádkozzatok értük. Köszönöm nektek.
2018.május 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben arra hívlak benneteket, hogy legyen több bizalmatok Istenben, aki a ti Atyátok, aki a mennyekben van, és aki engem küldött, hogy Hozzá vezesselek titeket. Nyissátok meg szíveteket az ajándékokra, amelyeket Ő szeretne adni nektek és szívetek csendjében imádjátok Fiamat, Jézust, aki életét adta azért, hogy örök életetek legyen, ahová el szeretne vezetni benneteket. A ti reményetek a Magasságbelivel való találkozás öröme legyen a mindennapi életben. Ezért hívlak benneteket: ne hanyagoljátok el az imát, mert az ima csodákat művel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.május 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek! Fiam, aki a szeretet fénye, mindent, amit tett és tesz szeretetből teszi. Így ti is gyermekeim, amikor szeretetben éltek és szeretitek felebarátaitokat Fiam akarata szerint cselekedtek. Szeretetem apostolai, váljatok kicsinyekké, tiszta szíveteket nyissátok meg Fiamnak, hogy általatok munkálkodhasson. A hit segítségével teljetek el szeretettel. De, ne felejtsétek el gyermekeim, hogy az Eucharisztia a hit szíve, az én Fiam, aki testével táplál, vérével pedig erősít benneteket. Ez a szeretet csodája: Fiam, aki mindig újra eljön, él, hogy életre keltse lelkeket. Gyermekeim, a szeretetben élve, Fiam akaratát teszitek és Ő bennetek él. Gyermekeim, édesanyai kívánságom, hogy mindig jobban szeressetek, mert Ő szeretetével hív benneteket, szeretet ajándékoz nektek, hogy azt terjesszétek magatok körül. Az Ő szeretete által édesanyaként vagyok veletek, hogy a szeretet és a remény szavaival szóljak hozzátok, hogy az örök, győztes-ige által, amely idő és halál felett való, beszéljek hozzátok, és arra hívjalak titeket, hogy szeretetem apostolai legyetek. Köszönöm nektek.
2018.április 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy Jézussal éljétek új életeteket. A Feltámadott adjon nektek erőt, hogy mindig erősek legyetek az élet megpróbáltatásaiban, és az imádságban odaadók és állhatatosak legyetek, mert Jézus sebei által megmentett titeket és feltámadásával új életet adott nektek. Imádkozzatok gyermekeim és ne veszítsétek el a reményt. Legyen öröm és béke szívetekben és tegyetek tanúságot az örömről, hogy az enyéim vagytok. Veletek vagyok és édesanyai szeretetemmel szeretlek mindnyájatokat. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.április 2 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
Drága gyermekek, a Mennyei Atya nagy szeretete által édesanyátokként vagyok mellettetek, ti pedig mellettem, mint gyermekeim, mint szeretetem apostolai, akiket szüntelenül magam köré gyűjtök. Gyermekeim, ti vagytok azok, akiknek az imádság mellett teljesen át kell adnotok magatokat Fiamnak, hogy többé már ne ti éljetek, hanem Fiam bennetek. Hogy, így mindazok, akik nem ismerik Fiamat, bennetek lássák meg Őt és vágyjanak arra, hogy megismerjék. Imádkozzatok, hogy bennetek elszánt alázatosságot és jóságot lássanak, készséget mások szolgálatára. Hogy bennetek azt lássák, hogy a Fiammal közösségben szívvel élitek meg világi hivatásotokat. Hogy bennetek Fiam iránti szelídséget, gyengédséget és szeretetet lássanak, ahogyan testvéreitek iránt is. Szeretetem apostolai, sokat kell imádkoznotok, meg kell tisztítanotok szíveteket, hogy először ti járjatok Fiam útján, hogy ti legyetek azok az igazak, akik Fiam igazságosságához kapcsolódtok. Gyermekeim, mint apostolaim egyesülnötök kell a Fiamtól származó közösségben, hogy azok a gyermekeim, akik nem ismerik Fiamat, felismerjék a szeretet közösségét és vágyjanak arra, hogy Fiammal járjanak az élet útján, az egység útján. Köszönöm nektek!
2018.március 25 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Havi Üzenetek
Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy ebben a kegyelmi időben legyetek velem az imában, amikor a sötétség harcol a világosság ellen. Imádkozzatok gyermekeim, gyónjatok meg és kezdjetek új életet a kegyelemben. Döntsetek Isten mellett és Ő a szentség felé fog vezetni benneteket és a kereszt a győzelem és a remény jelévé lesz számotokra. Legyetek büszkék arra, hogy meg vagytok keresztelve és a szívetekben legyetek hálásak azért, hogy része vagytok Isten tervének. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2018.március 18 /  Section: Üzenet közül Medjugorje - Category: Mirjana
A Szűzanya 1981. június 24-től 1982. november 25-ig jelent meg minden nap Mirjana Dragićević-Soldonak. Az utolsó minden napos jelenésekor a Szűzanya rábízta a tizedik titkot is és azt mondta, hogy ezután évente csak egy alkalommal fog megjelenni neki, március 18-án. Így volt ez az elmúlt években is. Több ezer hívő gyűlt össze rózsafüzér imára. A jelenés 13:38-kor kezdődött és 13:42-ig tartott.
Drága gyermekek! Földi életem egyszerű volt. Szerettem és örültem a kicsi dolgoknak. Szerettem az életet, Isten ajándékát, bár fájdalom és szenvedés járta át a szívemet. Gyermekeim, a hit erejével és Isten szeretetébe vetett határtalan bizalomban éltem. Mindazok, akik a hit erejével rendelkeznek erősebbek. A hitből fakad az, hogy a jóért élsz és akkor Isten szeretetének fénye mindig a kellő pillanatban érkezik. Ez olyan erő, amely megtart a fájdalomban és a szenvedésben. Gyermekeim, imádkozzatok a hit erejéért és bízzatok a Mennyei Atyában, ne féljetek. Tudnotok kell, hogy Isten egyetlen teremtménye sem fog elveszni, hanem örökké fog élni. Minden fájdalom véget ér és akkor kezdődik a szabadságban való élet ott, ahová minden gyermekem megérkezik, ahová mindenki visszatér. Gyermekeim, a ti harcotok nehéz. Még nehezebb lesz, de kövessétek a példámat. Imádkozzatok a hit erejéért, bízzatok a Mennyei Atya szeretetében. Veletek vagyok, megnyilvánulok számotokra, bátorítalak benneteket. Mérhetetlen édesanyai szeretetemmel simogatom lelketeket. Köszönöm nektek.

 


Wap Home | Updates  | Medjugorje[EN]  | Messages  | Articles  | Videos[EN]  | Pictures[EN]

Powered by www.medjugorje.ws